Mikor ajánlom?
- ha elégedett vagy a szád formájával, de nem elég élénk a színe
- ha kicsit változtatni szeretnél a formán, túl keskeny, vagy asszimmetrikus a szád
- ha szinte nincs is a szádnak kontúrvonala, és ezért szinte teljesen egybeolvad a környező bőrnek a színével
- ha sokszor volt herpeszed, és a nyoma látszik a szád szélein
- idősebb korban, amikor az arc természetes színei már halványodnak: egy friss színű szájtetoválással lakár 10 évet is fiatalodhatunk
Hogyan történik?
A letisztítás és fertőtlenítés után érzéstelenítem a szádat. Az előrajzolás során kiválasztjuk a megfelelő színt, illetve megrajzoljuk a pontos formát. A kontúr pigmentálása nem jár különösebb kellemetlenséggel, akár érzéstelenítő nélkül is elviselhető. Ahogy haladunk befelé, többször megállok érzésteleníteni, ez teljesen egyéni, hogy hányszor, hiszen mindenkinek más a fájdalomküszöbe.
Az ajaksatírozás során az ajkak teljes felületét besatírozzuk. Egy élénkebb színnel rúzsozott hatás érhető el vele, egy lágyabb, púderesebb színnel pedig visszafogottabb lesz az összhatás, épp csak kicsit kiemeljük az ajkaidat. A kontúr minden esetben része a tetoválásnak, csak “nem él külön életet”, azaz csak egy hajszálnyit hangsúlyosabb, mint a száj többi színe.
Meddig tart?
Általában 3,5-4 órát vesz igénybe, de ez nem azt jelenti, hogy ennyi időn keresztül tetoválunk, hiszen ebben benne van az előrajzolás és a többszöri érzéstelenítés is.
Kb. 1 hét alatt gyógyul.
Mennyi ideig tartós?
Átlagosan elegendő 6-8 évente frissíteni.
Utóápolás
- A tetoválás utáni 2-3 órában rendszeresen töröld le az esetleges nedvességet (vérsavót) az ajkaidról egy nedves vattakoronggal. Ezzel elősegíted, hogy csak minimális pörk képződjön, így a gyógyulás is gyorsabb és kényelmesebb lesz.
- Az ajkad duzzadt lesz még aznap, de a második nap végére a duzzanat megszűnik.
- Szükség esetén jegelheted, de arra figyelj, hogy ne áztasd fel a tetovált területet! Érdemes egy tiszta textilt az ajkadra tenni, ez megakadályozza a tetoválás felázását.
- Krémezni az általam adott készítménnyel lehet, naponta többször, vékony rétegben.
- Amit kerülni kell miután már megkeményedett a pörk: nagy nevetések, ásítás, széles artikuláció, kanalas evés, poharból ivás, hosszas fogmosás, vízzel, folyadékkal érintkezés, és minden ami áztatja vagy megsérti a pörköt.
- A friss ajaktetoválás a pörk leválásáig sokkal sötétebb, a pörk leválása után pedig világosabbnak tűnik majd. Ezután napról napra ”érik” majd be a végleges szín, kb. a 5. hét végére.
- Ha volt már herpeszed, Telviran szedése javasolt a kezelés előtt és után néhány napig.
Kontroll
Az általam készített ajaksatírozások 99%-ban már az első alkalommal tökéletesre gyógyulnak, de az ár tartalmaz egy korrekciós időpontot is, ahol pótolhatjuk az esetleges pigmenthiányokat.
Foglalj időpontot most, várlak szeretettel!
- Név: Hartmann Beauty
- Telefonszám: +36205451055
- Üzlet: 1112 Budapest Virágkertész u. 3/A Fszt. 1. Kapucsengő 001#
- E-mail: info@termeszetessminktetovalas.hu
- Megközelítés : Javaslom a Kiralyliliom utca 1-3. címet beírni a gps-be, mert sajnos a helyes címet beirva nem jó helyre visz.